Elérkezett a pillanat...

...hogy leszüreteljük első salátánkat a Mama kertjéből. És mi mást is készíthetnénk hozzá, mint rántásos kanalast. A dédim receptjei között nálam előkelő helyen szerepel. A rántásos kanalas önmagában nem egy nagy szám. De salátával, méghozzá snidlingessel... A tányér pedig szintén a régmúlt időket idézi meg egy furcsa történetet, amit ma hallottam a nagyanyámtól. A dédnagyanyám kapta ezt a tányért egy szomszéd családtól, ugyanis ők költöztek Németországba, hogy megakadályozzák a lányuk esküvőjét egy itteni montenegrói származású férfival. Jó pár év elteltével hallotta meg a nagyanyám, hogy a lány férjhez ment Németországban, született három gyermeke és végül egy repülőgép rázuhant a bevásárlóközpontra, ahol épp vásárolt... Ez a tányér pedig jó pár évet megélt, még egy munkatábort is átvészelt, a nagyanyám a palacsintákat szokta rajta tálalni... Nagyon szeretem, ha egy tárgynak van története. Manapság annyi mindent összevásárolunk és eldobunk, hogy mire a mi unokáink, dédunokáink felnőnek nem lesz egy tárgy sem, amihez emlékeket vagy történeteket kapcsolhatnánk majd...
De kanyarodjak csak vissza a mai ebédhez. Szóval, a kanalashoz összekeverünk tojást, vizet, sót, lisztet. Kifőzzük. Zsírban lisztet pirítunk szép barnára, és megsózzuk. A kanalasokat leszűrjük és a pirított liszthez keverjük. A salátaöntet: só, cukor, ecet, apróra vágott snidling. Szeretem mikor egy picit dominál a cukor a salátában. Néha zöldhagymával is készítjük. Nagyon egyszerű, és mi nagyon szeretjük. Lehet, hogy csak az emlékek miatt?