2012. december 10., hétfő

Szappanfenyő

 
A Kultúrvarázs 2. adásába valami olyat készítettem, amit pár évvel ezelőtt ajándékoztam barátoknak, ismerősöknek karácsonykor. Nagyon tetszett a szappankészítés ötlete, amit hobbikatalógusokban láttam először. Csakhogy a hozzávalók beszerzéséhez a vilgávégére kellett volna mennem és nem is találtam olcsó mulatságnak. És akkor beugrott a jó öreg glicerinszappan. Lehet a boltokban kapni egy olyan fajtát, ami viszonylag sima felületű és téglalap alakú, ráadásul fenyő illatú is :) Innen már egyenes út vezetett a szappanfenyőhöz. Kartonsablont készítettem, majd egy hegyes tárggyal körberajzoltam a szappan mindkét felén. Egy szikével kivágtam a formát, ügyelve, hogy a szappan mindkét felén a minta mentén haladjak. Gyerekekkel is jó buli lehet elkészíteni, de a vágás fázist mindenképp felnőtt csinálja!
Egy elég rusztikus külsejű fenyőt kaptam, ami finomításra szorult. Egy rongy- vagy egy vattadarabbal és meleg vízzel símogatni kezdtem a szappant, így szépen lekopott a felirat és a fenyő éles vonalai is lágyabbá válltak. Megvártam míg megszárad a szappan és fonállal körbetekertem. Anno arany és ezüst cérnát használtam, most csak fehér fonalat a hó analógiájára. De lehetett volna gyöngyöket is felfűzni cérnára és azzal tekerni körbe a fát. Kedves kis figyelmesség vagy ajándékkísérő is lehet belőle. A fotózás már csak akkor jutott eszembe, amikor a gondosan előkészített szép prototípust el is ajándékoztam a kolléganőmnek. A képen látható példányt nagyon gyorsan készítettem, hogy beleférjek az 5 perces műsoridőbe, így nem tökéletes, de a lényeg mégis látszik :)
A Kreatív percekben azt is elmondtam, hogy a maradék szappanforgácsot se dobjuk el, ugyanis folyékony szappant készíthetünk belőle. A Kifli és levendula blogon találtam erre a receptre, ami végtelenül egyszerű és gazdaságos megoldás, érdemes akkor is megcsinálni, ha nem faragunk a szappanból fenyőfát :) Reszeljük le a szappant, majd a reszelék tömegének tízszeresével megeggyező vízmennyiséget öntsünk a reszelékhez (tehát pl: 2 dl reszelékhez 2 liter vizet) Melegítsük fel a masszát addig, míg el nem olvad a szappan (ne forraljuk!). Töltsük a folyadékot szappanadagolóba és hagyjuk kihűlni, hűlés közben be fog sűrűsödni. Kedves ajándék lehet az is, ha egy szép adagolóba vagy üvegbe töltjük a házi folyékony szappanunkat. 
Kellemes készülődést! :)

2012. december 2., vasárnap

Csoki Mikulás DIY

Ti ettetek már finom Csoki Mikulást? Én, őszintén szólva, még nem. A csillivilli papír alatt általában valami édes képződmény van, amit én nem is neveznék csokinak. Lehet, hogy vannak finomak a drágább márkák között, de én még nem találkoztam olyannal. 
Edit kolléganőm megkért, hogy a topolyai Express Channel szerdán induló Kultúrvarázs című műsorában mutassak be valami kézzel készíthető tárgyat, ami kapcsolódik a Mikuláshoz, ugyanis szerdán este már ki kell tenni a kifényesített cipőcskéket az ablakba...
Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a megfelelő. Olyat szerettem volna, ami egyszerű, a hozzávalói minden háztartásban megtalálhatóak és gyorsan elkészíthető. Így született meg a házi Csoki Mikulás ötlete.
Nem kell más hozzá, mint egy tábla finom csoki, némi színes papír, egy kis ragasztó és vattakorongok. Mielőtt műsorba kerülne  a dolog, készítettem egy prototípust. A szemöldökét legközelebb másként ragasztanám, mert így picit durcás lett az arckifejezése, mintha nem lenne elég tiszta az a cipőcske... De úgy gondoltam megmutatom, hogy ha valakinek megtetszik az ötlet, még legyen bőven ideje elkészíteni. Maga a folyamat a hozzávalók előkészítésétől kezdve a mérésen, rajzoláson, vágáson ragasztáson át a végeredményig 35 percet igényelt. Szerintem legközelebb még gyorsabban fog menni a dolog, mert már határozottan fogom tudni, hogy mit és hogyan csináljak.
Az igazán "elvetemültek" házi készítésű csokit rejthetnek a Mikulás ruhája alá, sőt az egész Mikulás készülhet filcből is, ami tartósabb, mint a papír és megmaradhat bábjátéknak...
Hogy tetszik?

2012. november 30., péntek

Adventi koszorú avagy "minimál-animál"

Vasárnap már gyújthatjuk az első gyertyát. Ti már elkészítettétek a adventi koszorút? Bevallom én nem. Most a tavalyit mutatom meg, mert az lemaradt a blogról, pedig szívem csücske darab :) Egyszerű, hangulatos és 2 perc alatt kész is (előkészületekkel, értsd előkotorni a cuccot, kivasalni a terítőt, 5 perc).
Így készült: Egy kisebb méretű lapos fehér tányérra egy régi kis terítőt terítettem, 3 tobozt lefújtam hóspray-jel. A üvegszarvas egy régi karácsonyfadísz lehetett, a hasán volt egy kis csonk, amihez valószínűleg csipesz volt ragasztva, hogy karácsonyfára lehehessen erősíteni. Szóval a csipesz elveszett, a csonk meg csúnya volt, így egy körömreszelővel plasztikai műtétet végeztem a szarvason. Jól sikerült, nem? A négy mécses pedig csoki és vanília illatú.
Lehet, hogy az idén is ezt a verziót fogom összeállítani, mert nagyon szeretem ezt a kis szarvasfigurát, meg időm se nagyon lesz. Ha még hasonlóan egyszerű koszorúötletet szeretnétek, akkor nézzétek meg, amit tavaly előtt készítettem itt és egy kis pirossal kiegészítve itt.

2012. október 19., péntek

Kezdhetném ezt a bejegyzést így is: Régen írtam már a blogra... De nem így kezdem :) Elhatároztam, hogy mindegy, hogy mi az ami kimaradt, majd bepótolom vagy nem (szinte az egész nyár kimaradt), de ha van időm és ihletem, akkor az éppen aktuális dolgokat márpedig felteszem.
A napokban ünnepelte Andibarátném a születésnapját és saját készítésű dolgokkal leptem meg. Az egyik egy levendulás fürdőgolyó, aminek nem épp golyó formája lett, de az szerintem mindegy is :) A masszát egy virág formájú sütiszaggatóba nyomkodtam bele, így nem golyó, hanem csini kis virág alakú lett. Képkészítés elmaradt a nagy izgalomban, de a receptjét megtaláljátok egyik kedvenc blogomon a Kifli és levendulán. Itt is köszönöm az ötletet! Még az ajándékozás előtt azért teszteltem a terméket, és meg kell mondjam, hogy egyszerűen csodás. Finom símogató, illatos, pezsgő, bőrápoló, nyugtató, lazító, hangulatos és még sorolhatnám. Próbáljátok ki! :) Hihetetlenül egyszerű és gyorsan elkészíthető...
A másik ajándék esetében a kép beszéljen először:

Szóval ez lett a végeredmény :) És, hogy mi ez? Hát egy pitypangos kívánságnyaklánc. Tudjátok: ha elfújod a pitypang ejtőernyőcskéit kívánhatsz valamit, ami majd teljesül... És mi lehet jobb ajándék sok-sok jókívánságnál? 
Az inspirációt a Pinteresten böngészve találtam, konkrétan itt. De ha a keresőbe beírjátok, hogy "wish dandelion necklace", akkor nagyon sok szép verzióját megtaláljátok. Az inspirációt továbbgondoltam Andisra és Krisztásra formálva és a rendelkezésemre álló alapanyagokat kihasználva. Sajnos fázisfotók készítésére nem volt időm, de azért leírom, hogy miből és hogyan készült, hátha valakit megihletek :) Az üvegcse egy kiürült autóillatosító (olyan kis kaptáros fakerete van). Ennyire apró parafadugót nem találtam, így azt süthető gyurmából készítettem, amibe már belesütöttem egy kis drótból hajlított szerelőpálcát is. Képzelhetitek mire lila, piros és sárga gyurmából (mert csak az volt itthon) kigyúrtam ezt a barna színt... De sikerült :) Az üvegcsét alaposan kimostam, kiszárítottam és pincettával belepakolgattam egyenként a pitypang ejtőernyőket. Azután univerzális ragasztóval beleragasztottam a kis dugót. A láncra felszereltem a kapcsot, majd az üvegcsét is. És végül egy pezsgőszínű szalagból (amit még az esküvői meghívóinkhoz vettem) apró masnit kötöttem az üveg nyakára. Így lett elegáns, és az üveg csavarmenetét is takarja. A masni csak rá van kötve, nincs odaragasztva, szóval, ha bepiszkolódna, vagy megunná a tulajdonos, akkor egyszerűen ki lehet cserélni akár más színűre is. 
Andi reakciójából ítélve megérte a szöszölést :D
Jó volt újra írni... :)


2012. augusztus 27., hétfő

Ma van az első házassági évfordulónk :)



Csütörtökön indulunk Pargára, Görögországba, ott fogunk ünepelni :)

2012. június 8., péntek

Első (süthető)gyurmaművem


 
Nem is tudom mire vártam eddig, már régen megvoltak ezek a gyurmák. Valószínűleg az ihletre. De, ami késik, nem múlik... Gabibarátnőmnek készítettem ezeket a limonádékevergető kanalakat. Igen, másra nem is használhatják, csak limonádékevergetésre :) A képeket az utolsó pillanatban készítettem, úgyhogy olyanok, amilyenek, de azért a lényeg látszik.

2012. április 7., szombat