2010. december 2., csütörtök

Adventi koszorú

Ezzel a címmel jól lemaradtam a többi blogoló mögött, mármint, az adventi koszorú készítése egy-két héttel ezelőtti téma.
Szombaton kézműves foglalkozást tartottunk a gyerekeknek, és persze a segítőnek nem volt ideje saját koszorút készíteni. De benne volt a kezem nyoma jópár kislány koszorújában. És a fenyőtüskék nyoma az ujjaimban. Ezek után nem volt kedvem itthon hagyományos koszorú készítéséhez.
És egyszer csak jött az ötlet. Egy tányér (amiből csak egy van itthon), csoki és vanília illatú mécsesek, és az évek során magam által begyűjtött és a barátoktól kapott karácsonyi kellékek, egy kis fahéjj és egy kis szegfűszeg, na meg egy kis tujaág. És kész is az alternatív adventi koszorú. Bővíthető, akár minden gyertyagyújtás előtt átrendezhető, ha hervadozna a tujaág, kicserélhető. A kis kócos-raffiás-sóvirágos ágacska, amin egy hópöhöl üldögél Eni barátnőm kezemunkája.
Néha rámtör a semmi csicsa érzés, hát ez most olyan. És nem utolsó sorban 5 perc alatt összeállítottam. Csakhát a fényképezés... hagy maga után kívánnivalót, ugyanis a hangulat megragadása nem épp sikerült...




3 megjegyzés:

  1. Fxtina, meg is csodáltam az adventi koszorúdat még a tegnap, no, meg az adventi naptáradat is... megcsodáltam, megszeretgettem, de sajna időm nem volt irni ide... puszika

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de szép lett a koszorúd! Ha ilyet dobsz össze öt perc alatt, kár hosszabb időt rááldozni. Nagyon ízléses és tetszik a színvilága! Erika

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen! Erika, azóta rááldoztam még 2 percet és kicsit kibővítettem a koszorút, hamarosan képet is készítek róla :)

    VálaszTörlés