Sokáig íródott ez a bejegyzés

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy tavaly január 11-én (pont ma 1 éve) az én EgyetlenEm megkérte a kezemet. Meglepetés, romantika egy régi kastélyban, gyertyafényes vacsora, kedvenc zenék, gyűrűsdobozka... Soha nem tudtam elképzelni, hogy milyen lenne a tökéletes lánykérés számomra... Hát ilyen :)
Innentől kezdve igen mozgalmassá vált az élet, nem mintha addig nem lett volna az. A nagy nap időpontját viszonylag gyorsan kitűztük, ugyanis augusztus 24-én van a megismerkedésünk évfordulója, de mivel az hétköznapra esett, a hozzá legközelebb állló hétvégét jelöltük ki. Ez azért is érdekes így, mivel pontosan tavaly augusztus 24-én lettünk 10 évesek. A nagy lagzitól a minimalista esküvőig mindenféle verzióban gondolkodtunk, de nem találtuk egyikben sem magunkat. Nem beszélve arról, hogy mindenkinek, szülőknek, nekünk is más elképzeléseink voltak a dolgokról. Esküvő előtt kb. 2 hónappal megszületett az elhatározás: esküvő lesz svédasztalos állófogadással, családtagok és közeli barátok jelenlétében. Megindult a szervezkedés gőzerővel. És útközben alakultak a dolgok. Személy szerint a vintage stílusú esküvők tetszenek, igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy hangulatában olyanná tegyük. A sok-sok apró ötletből, ami a dekorációt illeti, keveset tudtam megvalósítani. Mivel nem étteremben tartottuk az esküvőt, ezért mindenről nekünk kellett gondoskodni, ez nagyon elvette az időt és az energiát. De végül minden a lehető legjobban alakult, jobban sikerült, mint ahogyan azt el tudtuk volna képzelni. A vendégek és mi is nagyon jól éreztük magunkat!

A meghívót közösen terveztük Edvinnel. Én kigondoltam és ő pedig csinálta a számítógépes munkát, aztán a nyomdában még kicsit finomítottak rajta. A kép egy pár évvel ezelőtti falusi ünnepségen készült rólunk. Beöltöztünk századeleji ruhákba, nagyon szeretjük ezt a képet, már csak egy keretet kellett hozzá találnunk. Egyszerű pezsgőszínű szalaggal kötöztem át. A képen nem igazán látszik, hogy halvány pezsgőszínű és gyöngyházfényű volt a papír. Nagyon tetszett a végeredmény, ilyen lett:

A ruhám volt az első dolog, amit megszereztem. Hosszú-hosszú kutatási folyamat volt. A neten kezdődött, milliónyi oldalat néztem meg a legkülönbözőbb ruhakölteményekkel. És ebbe szerettem bele teljesen:

Gyorsan el is kelt az Etsy-n, a kivitelező Amerikában él, és nem is 1-2 dollárba került a ruha. De reméltem, hogy találok hasonót vagy megvarratom. Aztán barátnőkkel felfegyverkezve megindultunk a nagy ruhavadászatra. Rengeteg helyen jártunk, különböző városokban és szalonokban. Rögtön az elején rá kellett jönnöm, hogy ez a tipusú ruha nekem nem áll jól. Nagyon hasonlót találtunk az egyik szalonban, de förtelmesen néztem ki benne. Akkor el is szontyolodtam. Aztán rengeteg ruhát próbáltam, tényleg gyönyörűeket, de egyikben sem éreztem jól magam. Hiába álltak fantasztikusan, nem voltak krisztásak. Nem beszélve az árukról... Végül véletlenül bekeveredtünk egy topolyai kis ruhaszalonba, amit meg sem akartam nézni, mert gyanús volt a hirdetésben, hogy túl olcsók a ruhák. Szerencsére a lányok rábeszéltek, hogy azért nézzünk be. Rögtön megtetszett 3 ruha, és a 3-ból az egyik tökéletesen én voltam. Alig kellett rajta alakítani. Nagyon kedvezményes volt az ára és még egy ajándék körömépítés is járt hozzá. Ha valaki errefelé él, és menyasszonyi ruhát keres, ajánlom neki Zsuzsi kölcsönzőjét. Írjatok és megadom a címét.
Íme a ruha rajtam:

A gyűrűket közösen választottuk a párommal, egyszerű arany, 2 csíkkal a két szélén. Az a különlegességük, hogy Edvin nagyszüleinek a gyűrűiből készültek. Alig találtunk a környéken olyan ékszerészt, aki hajlandó volt úgy megcsinálni a gyűrűinket, hogy ugyanabból az aranyból legyenek, amit beadtunk és nem pedig másikból. Nem is értették, hogy mi ebben a lényeg, hogy mi miért ragaszkodunk ehhez a verzióhoz. Hát nem egyértelmű? De végül sikerült és nagyon örülök neki, mert ez sokat jelent nekünk.:

Szuzibarátnőmtől kaptunk egy gyűrűpárnát is, amit a templomban szándékoztunk felhasználni, de valamilyen ismeretlen okból a pap levette a gyűrűket róla és a kis tálcájára rakta...

A frizurával nagy bajban voltam, nem szoktam fodrászhoz járni, csak, ha nyiratkozok. És így nem is tudtam, mi áll legjobban. A szokásos széteresztett sörényem nem lett volna ebben az esetben előnyös, főleg, hogy azon a napon nagyon fújt a szél. Végül ilyen lett, családi barátunk, Gizi néni készítette, aki még sok-sok mindent készített az esküvőnkre, de arról majd lejjebb.

Ami az ékszereket illeti, a nyakláncot egy németországi rokonunktól kaptam még régebben, ez volt a "valami régi", a hozzá illő fülbevaló volt a "valami kölcsönkapott".
A cipőt csináltatnom kellett, mivel 35-ös a lábam, így semmi nem volt jó rám, ami meg esetleg jó volt, az irgalmatlanul ronda. Elkészült a cipő, amivel kinézetre nem voltam teljesen megelégedve, a színe sem lett olyan, mint amit megbeszéltünk a cipésszel, mert épp akkor nem kapott olyan anyagot, meg ő gondolt egyet, és a kivágást sem olyanra csinálta, amilyenre kértem, mert szerinte így jobb lesz... De a kényelme kárpótolt mindenért. Az egész napot végigcsináltam benne, jó magas sarkot kértem, mert alacsony vagyok, a párom meg magas... Nagyon érzékeny a lábam, minden cipő kitöri, ez nem. Egy picit fájt a talpam, mert nem szoktam ilyen magas sarkúakban járni, de egyébként tökéletes volt, észre sem vettem, hogy rajtam van. Szóval megbocsátottam a cipésznek :)

A "valami kék" érdekes volt. A lánybúcsúztatón kaptam egy kék combfixet, de a ruhám olyan lenge volt, hogy átütött rajta a fodros combfix. Fogtam a rajta levő kis masnit és átvarrtam a bugyogómra, így ez is megoldódott. Az alsóneműk voltak a "valami újak".

A smink is megér egy külön misét. Egyszer tettek nekem fel műszempillát, ami nagyon tetszett és gondoltam, most is jó lenne (ellensúlyozza majd a kialvatlanságtól megjelenő karikákat). Bejelentkeztem a sminkeshez, be is írta, hogy esküvő előtti napon menjek. Nem is értettem miért, tapasztalatlan vagyok az ilyesmiben...) Már csak a "műtőasztalon" fekve derült ki, hogy tartós szempillákat kapok. Az egész művelet borzasztóan fájt, csípett, könnyeztem. Aztán mikor megláttam magam a vérben úszó szemekkel és a szemöldökömet fésülő pillákkal, mondanom sem kell, hogy kétségbe estem... Így fogok holnap is kinézni? Na szerencsére a szemeim megnyugodtak, valahogy hozzászoktam a pillákhoz is, habár kisebb is elég lett volna... Aztán, amikor 1 hét múlva kezdtek potyogni, na az volt maga a szörnyűség... Soha többé ilyet nem fogok csináltatni, az biztos! Ha tudtam volna, hogy mire vállalkozok... De a kozmetikus nem tudta, hogy én nem tudom...
A smink többi részét Gabi barátnőm (aki a tanúm is lett) szervezte. Piri egyszer már sminkelt engem is a portfóliójához, így mindketten tudtuk mire számítsunk. (Nézzétek meg a munkáit itt)

És eljött a nagy nap:

Reggel 8-kor kezdődött az átváltozás, frizura, utána smink. Fél 2-kor megérkezett Gabi és a párja Tibi, aki volt olyan kedves és felajánlotta, hogy fotózni fog az esküvőnkön. Nagyon örültem neki, hiszen ő volt az aki a Frida sorozatot is készítette. Minden mozzanatot megörökített és remek pillanatokat kapott el. Itt is köszönöm neki! A képek pont olyanok lettek, mint amilyeneket szerettünk volna.
3-kor megérkezett a vőlegény is, a tanúja és a szülei kíséretében. A kikérés nem lett pontról pontra kitalálva, spontán volt, és épp ezért remekül sikerült.
A polgári esküvőnk Topolyán volt a Kray kastély galériájában.

Az egyházi pedig a bajsai Nagyboldogasszony templomban. Van egy bajsai leányzó, aki gyönyörűen énekel, a neve Kollár Anita. Őt kértem meg, hogy énekeljen az esküvői szertartásunkon. Sok keresgélés után az Ave Mariához tértünk vissza. Mondhatom, hogy a szertartás fénypontja volt ez az ének. Itt is köszönöm Anita!

Voltak kis sziromszóróink is, Sári és Marci. Olyan édesek voltak, hogy azt leírni nem lehet.
És a meglepetés az "egyetemes" barátnék rizsdobálása a templomból kilépve.

A csokordobás pillanatok alatt történt, mégis Tibinek sikerült elkapnia az egészet. Érdemes figyelni, hogy kik nyúlnak a csokorért... :D És aki elkapta, Esztibarátnőm, aki idén megy férjhez. :)

A templomkertben fényképezkedtünk a vendégekkel. Ezeket a csoportképeket Kovács Burján Anikó készítette, aki estére elő is tudta hívni, hogy a vendégek rögtön kézhez is kapják a fotókat.
A templomból átvonultunk a bajsai Helyi közösség dísztermébe, ahol a svédasztalos állófogadást tartottuk. Apukám köszöntője és az első tánc után jött a fotózás. Mivel ez nem a szokásos lakodalmi forgatókönyv volt, így nem volt idő elmenni távolabbra fényképezkedni. Előző héten csináltunk pár próbaképet, kerestünk színhelyeket a közelben. Így már olajozottan ment a dolog, kb. fél óra múlva vissza is értünk a vendégekhez.

A zenészünket, egy zongoristát Verebes Józsefet, apukám szervezte be. Dzsessz stílusban játszott, remek hangulatot csinált. Semmiképp nem szerettünk volna lagzizenét és nagy csinnadrattát. Így lehetett beszélgetni is és aki pedig akart táncolni, azt sem tartottuk vissza.
A svédasztalra a következő étkek kerültek:
húsok: rostélykolbász piros és fehér, csevap, csirkemell, szallonnába tekert máj és szalonnába tekert csirkemell. Svédasztal lévén mindent miniattűrre, falatokra vágattunk.
saláták: görögsaláta, krumplisaláta, franciasaláta, tésztasaláta, csirkesaláta. A salátákat egy családi barátunk készítette a Tonkovity Gizi néni.
sajtok: diós, provance-i fűszeres és pirospaprikás házi sajtok, amiket én készítettem. Apró kockákra vágva, nyársra húzva, szőlő társaságában lettek tálalva.
Volt még pogácsa és aprósütemény is.
Az italok közül a Gizi néni által készített pirosgyümölcsös-citromfüves bólét és a saját készítésű meggylikőrömet emelném ki.

Az organzavirágokat én készítettem Andi és Szuzi segítségével. Ők vágták én égettem körbe és varrtam össze őket. A teremben szétraktuk az ablakméllyedésekbe és a zongorára csoki és vanília illatú mécsesek társaságában.

Az fogadás további részében még csak egy kötött esemény volt, a torta. Gabibarátnőm mondott egy szívhezszóló beszédet, Edvin kibontotta a pezsgőt, ő is szólt pár szót a vendégekhez, majd lámpaoltás és a tortán lévő csillagszórók meggyújtása következett. Edvin töltötte a pezsgőt, én osztottam a tortát.

Egy bajsai barátunk, Vanyúr Ákos volt a videós, aki mindezt filmre is vette. Az én férjecském pedig teljesítette az álmomat. Közösen összevágtuk a legfontosabb jeleneteket és egy kisfilmet készített nekem. Íme.

Nagyon büszke vagyok rá, hiszen ő nem a filmes szakmát tanulta és nem is abban dolgozik, mégis ilyen profi munkát végzett.
És itt köszönöm meg mindenkinek, aki segített abban, hogy a nagy nap olyan legyen, amilyennek megálmodtuk! Elsősorban a szüleinknek, hugicámnak és a barátainknak, akik mellettünk álltak és mindenben segítettek!