2011. május 27., péntek

Játék Fány leányzóért!


Már egy ideje, tervezem a blogjátékot, de valahogy mindig elodáztam. Hol túl sok játék volt blogkörökben, hol nem volt időm még egy bejegyzésre sem, és azt sem tudtam kitalálni, hogy milyen feladatot adjak a játszani vágyóknak. Végül egy közvélemény kutatás mellett döntöttem. Szóval, aki játszani szeretne ezért a tündéri elefántleányzóért, annak erre a kérdésre kellene válaszolnia egy megjegyzés formájában ennél a bejegyzésnél : Hogyan találtál a blogomra?
És még egy feladat: Kérlek, hirdesd meg a blogodon a játékomat.
És most Fányról pár szó. Horgolótű és Horgolócérna házasságából született, mindössze 4,5 cm magas, és a jelek szerint nem fog nagyobbra nőni. Szóval nem ő lesz az elefánt a porcelánboltban, és nem kell aggódni, hogy kinövi a lakást. Kissé szégyenlős, és minden vágya, hogy megtanuljon balettozni, a kis tütüt már meg is kapta tőlem.
Funkciója igazából nincs. Nem tettem rá kulcstartószerkezetet vagy egyebet, a nyertes majd eldönti, hogy milyen szerepet kap Fány az életében.
A játék határideje június 10., 12:00, azaz dél.

2011. május 23., hétfő

Sajtot mindenkinek!

Többen is kérték tőlem a sajtreceptet. Végre megint csináltam egy adagot, és így fázisftókat is készítettem, amik nem olyan jók, mint a sajt, de remélem a leírással együtt érthető lesz a receptem :) Eredeti recept szerint a hozzávalók 6 liter házi tej (tehát kellő zsírtartalmú), 1 dl ecet és 6 evőkanál só. Na ezen mi családilag változtattunk egy kicsit. Minden a technikán múlik :)
Először is nagyon nehéz 6 liter tejet úgy felforralni, hogy ne égjen le az alja. Ezért 2 vagy 3 literenként készítjük el a sajtot. A képen levőket 3 literből készítettem. Tehát 3 liter tejet felforralunk és beleüntünk fél deci ecetet. Ettől a tej összesűrűsödik, elválik a túrós-sajt a savótól.

Ez pillanatok alatt fog megtörténni, nem kell megijedni. Ha nagyon forr a masszánk, akkor le is lehet venni a tűzről és 2-3 percig állni hagyni. Fontos, hogy rendesen forrjon, ne csak alig, mert ha nem elég meleg, akkor nem válik el rendesen a sajt a savótól, és puha marad a masszánk. Egy kicsit meg lehet kevergetni, hogy ami az edény szélén marad, az leváljon. De nem kell nagyon keverni, csak óvatos mozdulatokkal. És attól sem kell megijedni, hogy túrónak néz ki az egész, ugyanis csak a sajtolás alatt fogja elnyerni szilárdabb, keményebb állagát. Ezután egy másik nagy edényt (vajdling a legjobb erre a célra) kibélelünk gézzel (vagy régi anyagpelenkával). Erre ráöntjük a forró masszánkat savóstól.


A géz széleit összefogjuk és visszaemeljük gézestől a sajtot az első edénybe, amiben forraltuk a tejet. A masszánk ilyenkor még forró, én egy vastag gumikesztyűt húztam fel, az elég jól szigetelt és úgy nyomkodtam ki annyi savót, amennyit csak bírtam.

Egy pici, kb. 1 deci savót ráöntünk. Ez azért kell, mert ezután jön a sózás, és a savó segít a só megfelelő eloszlásában. (Az eredeti recept szerint az egész masszához, savóstól mindenestől, hozzá kell adni 6 kanál sót, de mivel mi csak kevés savót hagyunk a sajton, ezért ez egyáltalán nem szükséges) ehhez kb. 1 evőkanálnyi sót teszünk (mi itthon fűszeresebben étkezünk, lehet, hogy ez valakinek túl sós...) és kicsit nyomkodjuk, eldolgozzuk, hogy mindenfelé jusson.

Ha ízesíteni akarjuk mással is, akkor azt is most kell beletenni, tehát a pörköltdiót vagy a csípős paprikát stb.

Ezután újra összefogjuk a gézt, kinyomjuk belőle a savót, amennyit birunk és egy kis tálkába tesszük a sajtot gézestől és kicsit eligazítjuk, hogy kb. egyenletes legyen a felülete. (a 3 liter tejből annyi sajt lesz, hogy kb. egy fél kilós margarinosdobozkába lehet tenni a sajtot). Egy másik edénykét, ami csak egy kicsit kisebb (egy másik fél kilós margarinosdoboz) a tetejére teszünk, és ezt megtöltjük nehéz anyaggal, én köveket tettem bele és vizet. (A lényeg, hogy minél nagyobb felületen fedje a sajtot a doboz.) És megnyomkodjuk a kezünkkel párszor, szóval sajtolunk.


Így hagyjuk a sajtot a nehezék alatt kb. fél-1 órát. Azután kivesszük a gézzel együtt, tányérra tesszük, levesszük róla a gézt és hagyjuk kicsit száradni. Már ehető is (habár még langyos). Ha egy kicsit száradt (enyhe sárgás színt kap a kérge), és teljesen kihűlt, akkor dobozban a frizsiderben kell tárolni, máskülönben teljesen kiszárad. Másnap akár meg is lehet füstöltetni.
Ez a fajta sajt reszelhető, süthető, kirántható. Egyedül annyi a hiányossága, hogy nem olvad.
Én most azt írtam le, hogy 3 liter tejből hogyan kell csinálni a sajtot. Ebből a mennyiségből kb. 40 dg sajtot lehet kapni, 2 literből kb. 25 dg-ot, ha 6 literből készítjük, akkor közel 1 kilónyit kapunk.


Írtam, hogy nehéz felforralni ennyi tejet egyszerre. De erre is van megoldás. Felforralunk 3 liter tejet, bele a fél deci ecetet, kiöntjuk a gézre, és hagyjuk állni. Közben felforraljuk a másik 3 liter tejet, abba is beleötjük az ecetet, és a masszát az előzőre öntjük. És ugyanígy megismételjük ezt harmadszor is. Ehhez már egy jó nagy vajdlig kell. A folyamat ugyan az, mint 3 liternél, csak annyi a változás, hogy 1 kanál só helyett kb. 2 kanál sót hintünk a sajtra és fűszerből is többet teszünk. És a tejforralás, ecetezés után ki kell mosni az edényt, mielőtt a következő túrát kezdenénk forralni.
És még valami. A fennmaradt tejsavó nagyon egészséges, itt megtaláljátok mi mindenre jó.
Hú, ezt tovább tartott leírni, mint megcsinálni. Remélem érthetően sikerült fogalmaznom. A folyamat sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint ahogy ez a sok szöveg mutatja.
Jó sajtolást!

2011. május 5., csütörtök

Újabb gasztroajándék


Kedves Tihibarátomnak készült ez a gasztroajándék, habár a csomagocska tartalmazott még egy kis fűszert és fakanalat, de nem tudtam őket egy képre sűríteni. Így maradt a kreatív rész. Az üvegcsében saját készítésű fűszerolaj várja, hogy fetára, salátára stb. csöppenhessen. Olívaolajat melegítettem és rozmaringágat, szemes feketeborsot, foghagymagerezdeket tettem bele. Pár percig együtt melegedtek. A Zsázsa mag feliratú tasakban pedig, bármíly meglepő, zsázsa mag van. A csomagolás pedig újságpapír, amin Krúdy Gyula A gábli története című írásának részletei olvashatók. Tihivel sokszor főzésről csevegünk, arról, hogy ki, mit, mikor és hogyan, és mindig ellátom a saját kis receptjeimmel. A csevejek közben az is kiderült számomra, hogy mi hiányzik a konyhájából. És így állítottam össze ezt a kis pakkot.

2011. május 2., hétfő

Oszd meg a szivárványt és nyerj!


Nem kell megfejni a szivárványt, csak megosztani :D Részletekért kattintsatok a képre!